Úgy terveztem, hogy ha már megnéztem a levelezésemet és
mindent illően megválaszoltam, akkor elindulok az Ádámfi Zsuzsa vezette német
társalgásra.
Nem sokkal ½ 11 után oda is értem. Mindenkinek kellett
tartania egy rövid beszámolót az otthoni feladatairól. Az enyém könnyű volt,
mert csak a legyőzhetetlen rendetlenségről kellett mesélnem.
Utána elgurultam a Budapest Bank MOM parki fiókjába, hogy
mit tehetek, mert napok óta kapom a fenyegető leveleket tőlük, ha október 31-ig nem
rendezem az adategyeztetésemet, akkor másnap már nem fogok tudni utalásokat
indítani a bankszámlámról és a bankkártyám sem fog működni.
A bankban elnézést kértek a zaklatásért és megnyugtattak,
hogy mindez rám nem vonatkozik, mert a Bankjuknál nincs sem a vállalkozásomnak
számlavezetése, sem pedig Önkéntes Nyugdíjpénztári számlám.
Még ott a MOM parkban ettem egy kolbászos krumplilevest és
egy borzas csirkemellet tzatziki salátával. Ez utóbbinak a felét
becsomagoltattam és hazahoztam Áronnak.
Amikor a Gazdagrét aljára értem, letettem az autót a Penny parkoló
töltőjénél és a 139-es busszal mentem haza.
Áron elégedetten nyugtázta, amit hoztam, de még nem kezdett
hozzá.
Még nem ment le a nap, amikor lementem az autóért, Áron közölte, hogy mire visszaérek ő már nem lesz itthon, mert találkozik egy barátjával, de 7-re hazajön.
Még nem ment le a nap, amikor lementem az autóért, Áron közölte, hogy mire visszaérek ő már nem lesz itthon, mert találkozik egy barátjával, de 7-re hazajön.
Én még elmentem a CBA-ba. Vettem sajtot, császárszalonnát,
sört és unikumot.
Hazajövet „hangos” levélváltásba keveredtem pizsuval, amiért
a tanaira hivatkozva mondtam le sorra a jószolgálatimat.