20180531 csütörtök
Ha azt is figyelembeveszem, hogy ma Áronnak „0”-ik órája
van, akkor szerintem megint késve indult el itthonról.
Reggelire a tegnapról megmaradt mézes csirkeszárnyakból
falatoztam és így csak egy tejeskávét kellett készítenem.
Miután megnéztem a leveleimet, az első utam a Bookline
üzletbe vezetett.
Az autót és a csúcsforgalmat kímélendő a 8-as busszal
mentem, mivel egyszer már megjártam a zöld rendszámos ingyen parkolással a
belvárosban, amikor egy órát köröztem, amíg találtam egy üres parkolóhelyet.
Az
út a gyalog toldással együtt nem lett több, mint ¼ óra.
Még így is tartoztam az ördögnek ezzel az úttal, mert a
központ hiába ígérte, hogy a megrendelt könyvet 31-én átvehetem, a boltban még
nem értek rá kicsomagolni a megérkezett árut.
Hazaérve viszont jött SMS-ben a jó hír a Judit
Divatszalonból, hogy a megjavított farmerem elkészült és mehetek érte. Ez azért
jött jókor, mert a másik farmerem a „szedd magad” eper akcióban ugyancsak
elhasználódott és mosásra szorul.
Közben jelentkeztem a „Kórház Suli” mozgalomban önkéntesnek.
Megtehettem, mert az itthon végzett diák korrepetálásaim annyira lecsökkentek,
hogy erre is ráérek. Kiváncsi vagyok, hogyan bírálják el a pályázatomat.
Áron hazajött, de a balhét már nem írom le, mert
kitalálható.
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy venni kellene egy
lakóautót vagy csak bérelni. Ha számolok, akkor a lakóautó árának éves
hozamából lehetne bérelni, de azért a vágyam mégis egy saját lakóautó, mert azt lehetne
bütykölni (és több gond van vele). Szerencsére Emőke lányom ilyenkor kicsit
fékezi a szabad döntésem jogát.
Áron nem kért vacsorát, én pedig végleg elfogyasztottam az
utolsó rántott busa szeletet a maradék sztrapacskával és hozzá rozé fröccs.
Emőkét próbáltam rávenni, hogy mivel holnap reggel van a
diplomája védésének az utolsó szóbeli része, ma kivételesen korán feküdjön le,
hogy teljesen kipihenve tudjon helytállni.