20180520 vasárnap
Bár Manna már reggel hét óta próbál felkelteni, de én még mindig
halasztgatom a felkelést. Amikor már nem csak nyomakszik a fejével, hanem,
finoman ugyan, de harapdál is, akkor feladom.
Rohan le a lépcsőn, még odavet egy pillantást a tálkájába,
be is kap belőle egy pár falatot, de a fő csapásirány kimenni a szabadba.
Még megkérdezem Áront, hogy Mannát kiengedhetem-e. Áron
felvilágosít, hogy persze, mert nem ma megyünk haza, holnap ugyanis Pünkösd
hétfő van és nincs suli.
Lassan én is lemegyek és elkezdem készíteni a reggelit. A
serpenyőbe apróra darabolt sonka, szalonna, hagyma, a (túl savanyú) maradék lecsó és öt tojás kerül.
Áront hiába hívom, hogy a reggeli tálalva, ő csak nem jön le,
mert mint mondta, amikor először szóltam, már belekezdett valamibe az
Interneten.
Elkezdtem a gazolást, hogy a konyhakert tudjon növekedni.
Áronnak is szóltam, ha van kedve, akkor jöjjön ki segíteni, de nem volt.
Már elmúlt dél, amikor nekiláttam az ebéd készítésének.
töltött cukkini sütve volt a terv. Először a tölteléket készítettem el. A fő
összetevők: szalonna, sonka, paradicsom, gomba, hagyma, füstölt sajt, kék sajt, rajta egy csipetnyi só, bors,
petrezselyem. Amikor ez már jól megsült, felszeleteltem a cukkinit és
tölteléket beletekertem, majd a tepsiben kevés olajon betettem a sütőbe.
Áront megkérdeztem kijönne-e velem egy 20 percet úszni. ha
nem, akkor felügyelje a cukkinit, amíg én úszom, nehogy odaégjen.
A Duna vize egy kissé lehült, de a kijelölt távot sikerült
leúsznom. Igaz, hogy utána forró zuhanyt kellett vennem, de megérte.
Közben megkértem Áront, hogy terítsen ebédre, de ő este
hétig erre nem ért rá. A kései ebéd helyett kimentem locsolni.
Már este nyolc óra, mire a töltött cukkinihoz jutunk. Nem
kellett volna megsózni, mert a sonka is meg a kéksajt is egy kicsit sós, de
nagyon finom lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése