Bookline

20180531 csütörtök

Ha azt is figyelembeveszem, hogy ma Áronnak „0”-ik órája van, akkor szerintem megint késve indult el itthonról.

Reggelire a tegnapról megmaradt mézes csirkeszárnyakból falatoztam és így csak egy tejeskávét kellett készítenem.

Miután megnéztem a leveleimet, az első utam a Bookline üzletbe vezetett.

Az autót és a csúcsforgalmat kímélendő a 8-as busszal mentem, mivel egyszer már megjártam a zöld rendszámos ingyen parkolással a belvárosban, amikor egy órát köröztem, amíg találtam egy üres parkolóhelyet. 

Az út a gyalog toldással együtt nem lett több, mint ¼ óra.

Még így is tartoztam az ördögnek ezzel az úttal, mert a központ hiába ígérte, hogy a megrendelt könyvet 31-én átvehetem, a boltban még nem értek rá kicsomagolni a megérkezett árut.

Hazaérve viszont jött SMS-ben a jó hír a Judit Divatszalonból, hogy a megjavított farmerem elkészült és mehetek érte. Ez azért jött jókor, mert a másik farmerem a „szedd magad” eper akcióban ugyancsak elhasználódott és mosásra szorul.

Közben jelentkeztem a „Kórház Suli” mozgalomban önkéntesnek. Megtehettem, mert az itthon végzett diák korrepetálásaim annyira lecsökkentek, hogy erre is ráérek. Kiváncsi vagyok, hogyan bírálják el a pályázatomat.

Áron hazajött, de a balhét már nem írom le, mert kitalálható.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy venni kellene egy lakóautót vagy csak bérelni. Ha számolok, akkor a lakóautó árának éves hozamából lehetne bérelni, de azért a vágyam mégis egy saját lakóautó, mert azt lehetne bütykölni (és több gond van vele). Szerencsére Emőke lányom ilyenkor kicsit fékezi a szabad döntésem jogát.

Áron nem kért vacsorát, én pedig végleg elfogyasztottam az utolsó rántott busa szeletet a maradék sztrapacskával és hozzá rozé fröccs.

Emőkét próbáltam rávenni, hogy mivel holnap reggel van a diplomája védésének az utolsó szóbeli része, ma kivételesen korán feküdjön le, hogy teljesen kipihenve tudjon helytállni.