20180530 szerda
Áront nem volt egyszerű elindítani a suliba, csak
reménykedni tudtam, hogy nem fog elkésni.
Az indulás előtti utolsó pillanatban még megkért,
hogy ki tudnám-e nyomtatni azt az űrlapot, amit három hete e-mailen küldött az
iskola (a következő tanévi fakultációk és a művészeti tárgyak igényfelmérésére), hogy mindenki nyomtassa ki és kitöltve, a
szülő által is aláírva, legkésőbb május 30-ig adja le az iskolában.
Mondtam Áronnak, hogy én ezt három hete kinyomtattam és
szóltam, hogy odatettem a kisszekrényre.
Megkereste és odahozta, hogy akkor most bianco gyorsan írjam
alá, majd ő kitölti.
Reggeli után először levittem egy ballon vizet a
smaragdfának, majd megrendeltem a www.bookline.hu
oldalon az itthon elkeveredett könyvet, hogy pótoljam a könyvtárba.
Visszaigazolásukban úgy tájékoztattak, hogy a megrendelést vették és holnap már
átvehető a Rákóczi úti boltjukban.
Amikor Áron hazaért a suliból, elkezdődött a vita-délután.
Őt semmire sem lehetett megkérni (vigye le a szemetet, rámolja ki a mosogatógépet,
írja fel a vízórák állását), mert Interneteznie kellett.
Kicsit elbizonytalanodtam, hogy ma kellene-e bemennem a
Közhelybe segíteni a munkálatokba, de a feljegyzéseimben nem találtam nyomát.
Vacsorára serpenyőben sült mézes csirkeszárnyat terveztem
készíteni petrezselymes burgonyával. Le is mentem a CBA-ba és vettem 10
csirkeszárnyat, 1 kg. krumplit, 1 flakon mustárt és egy csomó petrezselymet.
Amíg nagy gonddal elkészítettem a vacsorát, Áron sokadik
kérésemre kirámolta a mosogatógépet és felírta a vízórák állását.
Az újdonsült vacsora fenomenálisra sikerült. Emőkének és
Áronnak is nagyon ízlett. Befejezésként Áron még felosztotta három részre a
megmaradt szülinapi tortát.
Este még le kellett mennem az ATM-ből készpénzt felvenni, mert Áronnak holnap kell befizetnie a júniusi ebédet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése