Bepánikoltam, amikor 8-kor konstatáltam, hogy Áron még
itthon van, de megnyugtatott, hogy ma elmarad a tesi.
Végül 8:30-kor elindult.
Elli rám csörgött, hogy már ezer éve nem hallott felőlünk.
Nekem is hiányoznak. Megígértem, hogy kora délután kigurulok hozzájuk Pátyra.
Belenézek a kínai Duolingóba. el is végzem az első 10 XP
pontos gyakorlatot. Nekem már az olasz is nehezen megy, de ez borzalmas, szinte megtanulhatatlan. Nem véletlenül jósoltam, hogy 2020 és 2030 között, amikor
Kína a technikai fejlettsége révén már nagy súllyal nyitja külkereskedelmi
kapuit egy kínaiul írni, olvasni, netán még beszélni is tudó, aranyárban fog
elkelni a munkaerő piacon.
Kimegyek reggelizni. Enni még tudok.
Kettő után elindulta Ellihez. Kicsi pedikűr, kicsi duma. de
jól tettem, hogy elmentem.
Mire hazaértem, már Áron is
itthon volt.
Kértem, hogy amíg nem csinál maga körül rendet, addig az
informatikai eszközeit deponálja az íróasztalomra.
Úgy látom, hogy megértette, hogy
tét komoly.
Ahogyan Emőke elmondta, élvezi az
autóvezetési tanórákat, annál is inkább, mert pont olyan típusú autóval
gyakorol, mint az övé, csak nem fehér, hanem fekete, és szerintem nemsokára le
fog vizsgázni.
Áron a kis kínaiból hozott
vacsorára mindenfélét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése