Nyolckor felkeltem és úgy igyekezte, hogy 9-re, mire megjön
Orosz Laci bácsi már teljesen fogadóképes legyek.
Még egy pár falatnyi reggelit is összeütöttem, hogy a
munkája közben ezzel se zavarjam.
Amikor megjött, kiálltam az autómmal, hogy ő be tudjon
állni, ne kelljen a súlyos szerszámos ládáit messziről cipelnie.
Közben befejeztem a reggelizést.
A munka lényegében arról szólt, hogy a 80 literes bojlert be
kellett kötni a rendszerbe.
A szerelés megkezdésekor volt egy kis szakmai nézeteltérésünk,
mert én azt javasoltam, hogy a bojler meleg víz ága a kézmosó baloldali
csonkjára legyen kötve, Laci bácsi pedig fordítva gondolta, de végül sikerült
meggyőznöm.
A továbbiakban igyekeztem nem beleszólni a munkájába és
láttam, hogy a dolgok szépen haladnak.
Tetszett, amit csinált, és ahogyan
csinálta.
Nekem el kellett mennem pénzt kivenni az ATM-ből, a
kerékpáros boltban venni gumiragasztót a defektes e-roller belsőjének
javításához és a vegyesboltból egy fél kiló kenyeret.
Mire visszaértem láttam, hogy a munka szépen halad.
Laci bácsinak is készítettem egy kávét. Az nem is lehetett
kérdés, hogy vízzel-e vagy tejjel, mert a víz el volt zárva az egész házban.
Dél körül Laci bácsi is megszakította a munkát és hazagurult
megebédelni.
Közben én is elfoglaltam magam a defektes belső
megragasztásával, ami most a gyalupad satujában préselődik.
Laci bácsi délután kettőre feltöltötte a rendszert,
leellenőrizte, hogy nincs–e valahol csöpögés és a részéről befejezte a munkát.
Egy kicsit számolt, majd megmondta, hogy mennyit kér az anyagokért és a
munkájáért. Az összeget reálisnak találtam és egy kicsit megtoldottam, díjazva,
hogy azonnal a rendelkezésemre állt.
Még egy kicsit elvittem villanyautózni, ami nagyon tetszett
neki.
Most, hogy ismét van víz a házban, feltettem néhány szem
krumplit főni és kirántottam a csirkecombokat, majd magam is megebédeltem.
A bojler be van kötve a rendszerbe, de a fűtése még nem
indult el, mert még nem kapja meg az éjszakai (vezérelt) áramot.
B. Katival csevegtem egy kicsit a facebookon. Visszajöttek a
régi idők (1970-1985) szép emlékei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése