Áron azzal búcsúzott reggel az iskolába indulva, hogy "belátom Apa, hogy igazad van, és amikor hazajövök, azzal fogok kezdeni, hogy
rendet csinálok."
Ennek ürültem és sokkal jobb kedvűen mentem ki reggelizni.
Azt is láttam, hogy Áron nem felejtette itthon a kilincsre akasztott
tízóraiját.
A reggeli egy kőrözöttes kifli és egy tejeskávé.
Utána a telefonhívások között angol letöltések.
Az egyik hívás kellemetlen rossz hír, a Junkers kazánt
csütörtökön reggel elviszik javítani, aminek csillagászati költsége lesz, de
meg kell csináltatni.
Áron azzal jött haza, hogy jól sikerült az Angol
szódolgozata.
Délután elkezdtem csinálni a mézes dióval töltött sült
almát. Közben le kellett mennem a CBA-ba őrölt fahéjért, mert itthon csak egész
volt. Körülbelül két óra alatt készült el minden és mehettek a sütőbe.
Először Emőkének vittem át a süleményből. Neki annyira ízlett, hogy azt írta, minden este fog ilyent készíteni.
Vittem fel
Gasparicséknak és Katika is kapott egy jénaiban. Egyedül Áron nem evett belőle,
mert szerinte ezt nem így kell csinálni.
Este még kitakarítottam a mélyhűtőt és visszaszereltem az ajtajába
az elmosott rakodó polcokat.
ha
ha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése