Reggel arra ébredtem, hogy a zajokból hallom, Áron igyekezett
megszüntetni a konyhában kialakult rendetlenséget.
Ma már 7:20-kor elindult, ezért remélem, hogy nem fog
megismétlődni a tegnapi késés.
Nyolckor én is felkeltem és igyekeztem tovább finomítani a
konyhában kialakult renden.
½ 11-re volt jelenésem az „Anna” egészség házban, ahova egy
meghívóval megint bekaptam a horgot, de Pizsu már odafele menet kioktatott,
hogy nehogy bármit megvegyek, vagy megrendeljek.
Először kitöltettek velem egy űrlapot, hogy számukra is
világos legyen a jelenlegi egészségi állapotom, majd elindítottak egy mini
EKG-t, amiből rögtön megállapították, hogy nekem egy napi 20 perces Oxigén
generátoros kezelésre lenne szükségem. Húsz percre rá is kapcsoltak egy ilyen szerkezetre,
majd a húsz perc után egy újabb EKG-vel megállapították, hogy nekem ez lenne az igazi.
Azután
előjöttek a farbával, miszerint az Oxigén generátor egyszerűbb kivitele 300
eFt, míg a sokkal jobb az 500 eFt érhető el.
Az ajánlat akkor vált teljesen gyanússá, amikor
megpedzettem, hogy ezt nekem meg kell beszélnem Áron fiammal és Emőke
lányommal. Ekkor derült ugyanis ki, hogy a véleményük szerint ez a családi
konzultáció azért fölösleges, mert ugyebár ilyen nagyobb kiadásban csak én
dönthetek, mint családfő és ez a kedvező ajánlat csak ma érvényes. Ekkor
túlcsordult a pohár és olyan gyorsan eljöttem, amilyen gyorsan csak lehet.
Hazafele begurultam a Nissan Centrumba, ahol a szakemberek
segítségét kértem, állapítsák meg, hogy mit babráltam el a LEAF navigációján,
hogy most fordítva mutatja a menetirányt. Azonnal kijöttek, rendbe hozták és
még arra is megtanítottak, mit kell tennem, ha ez újra előfordul.
Gazdagréten beálltam a Penny Market töltőjéhez és a PlugShare-be
bejelentkezve beírtam, hogy két óra múlva jövök az autóért.
Már le is mentem érte. A 8E busszal együtt 10 perc alatt
értem le és 260 km hatótáv töltődött az autóba, ami Renault Scenic
fogyasztással számolva csak 6750.- Ft, de a legutóbbi tankolás óta már majdnem
25.000.- Ft. Ezt a csekély összeget most egy teljesen kiürült virtuális
Persiles dobozba tettem, mert a korábbi tartalma a SunContracting befektetésbe
került, amiről a mai értesítés engem is kellemesen lepett meg és úgy szólt,
hogy 3.710.000.- Ft költségmentesen realizálható, bármikor kivehetem. (Ez mind
LEAF megtakarításából).
Áron sántítva jött haza, mert reggel a tesi órán kifordult a
bokája. Azonnal ágyba parancsoltam, felpolcolást és borogatást javasoltam és
felajánlottam, ha így tesz, bármit kérhet kényeztetésre.
Lementem a patikába egy tubus Apranax Dolo-ért, amivel be
kell kennie a bokáját.
Vittem be neki az ágyba kajákat és megfenyegettem, ha nem
tartja be a terápiát, holnap nem mehet suliba.
Még este megírtam a Pizsuék érdeklődésére a levelet a VW
Deutschland-nak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése