20220503 Kedd
Fél 8-kor ébredtem, az üzenőfal még üres. Emőke lányom se telefonon, ee viberen nem érhető el, pedig jó lenne, ha már jönne ártem, mert engem vár a Duna.
11 órára tolódott a reggeli.
Közben itthon találtam a lányomat, aki legkorábban csak holnap dél körül tud velem elindulni és visz először Pátyra, azután Dömsödre. Most lemegy a kínaiba és hoz mlndkettönknek ebédet. Gyakorlatilag ugyanazt hozta mint én tegnap és egy Ishler karikát meg egy dobozos sört. Nála tálalta az ebédet, aminek csak annyi volt a hibája, hogy
nála nem működik a mikró. Langyos kaja, langyos sör. A mikrót pedig majd elvisszük a szervízbe, hogy nézzék meg, mit lehet vele kezdeni (javítás vagy kuka). XXI. század, mkró nélkül éln.
Az ebéd felét sem tudtam megenni, bekerült a hűtőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése