20200225 kedd
El nem tudom képzelni, hogy mi lehet a dolgok háta mögött. Áron Eddig mindig 7:30 után indult, ami miatt sokszor elkésett, de tegnap
is és ma is 7 óra után 2-3 perccel indult. Előbb utóbb úgyis minden kiderül.
Felhívtam R. Mikit. 12-kor fogunk találkozni az Erste banknál, mert már átvehetem a neki intézett lombard hitelem.
D.Tibcsi hívott. Üdvözölt a hazaérkezésem alkalmából és egyúttal közölte, hogy két hétre ő is elutazik Bükkfórdőre.
Délben az Erste Bankban felvettem és odaadtam Mikinek a hitel teljes összegét. Én még intéztem egy-két apróságot, azután
elindultam hazafelé.
Annyira csípte a szemem a tegnapi kudarc, hogy elhatároztam, hogy nem hagyom magam és csak azért is vettem egy körmöt a CBA-ban.
Gondoltam, hogy majd Áront megkérem, ha hazaér, hogy ő segítsen megfőzni.
Délután beszéltem E. Bélával, aki nagyon sok érdekeset mesélt Indiai útjáról. Neheztelte, hogy az én beszámolómban nincsenek fotók. Majd még megpróbálom pótolni.
Annak örülnöm kellene, hogy Áron lassan eléri a férfi méreteket, de mégsem felhőtlen az örömöm, mert emiatt ma el kellett menjek a kínai boltba, hogy vegyek magamnak hat alsónadrágot és hat pár zoknit.
Amikor Áron megjött a suliból, közölte, hogy a tízórai, amit csomagoltam finom volt. Én meg arra kértem, hogy miután mindent
bekészítek a kis fazékba, onnan ő készítse el a körömpörköltöt.
Profi finom lett. Itt járt Jamie Oliver és miután bevágott egy tányérral. azt mondta: "Nem akarlak a szemedbe dícsérni, de most szép
lassan diktáld le a receptet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése