20220203 Csütörtök
Szikrázó napsütésre 10 óra után ébredtem.
Andrisék befejezték a lakásuk felujítását, elkezdték az összerámolást és úgy néz ki, hogy a fiúk a hétvégén végleg kiköltöznek a Nagyszeben téri garzonból és át tudják adni Áronnak az időközben mindenfélével berendezett lakást.
Andriséknak nincs szükségük arra, hogy a pakolásban segítsek? Áronnak nem illenék lemenni és egy halk köszönömöt mondani a neki otthagyott cuccokért, berendezési tárgyakért? Ehhez még nem húsz éves?
A fiúk utolsó ott töltött napjait megkeserítette, hogy miután Áron elmulasztotta bejelenteni az ELMŰ-nél a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változást, pedig Sch. Éva felhívta erre a figyelmét, mert Ő, mint fogyasztó kijelentkezett, az ELMŰ az áramot kikapcsolta.
Ennek a visszakapcsoltatása többletköltségekkel jár, de ez már az Áron dolga lesz. Kost was es wolle.
Áron még dél előtt egyetlen szó nélkül elhagyta a terepet. Nem szokása elköszönni és közölni, hogy hova megy.
Lévén, hogy 9 nap múlva érkezik a plusz 13. havi nyugdíj, mint aki előre iszik a medve bőrére, bevásároltam a CBA-ban.
Áron este 6 körül ért haza, de csak annyira nyitott be, hogy konstatálja, itthon vagyok-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése