Újév van és talán nálunk is egy
új év kezdődik.
Manna már korán reggel kérte,
hogy engedjem le, mert tegnap a petárdák miatt senki nem engedte le.
Áron még meg sem látogatta a
fürdőszobát és máris leült a számítógépe elé. Kértem, hogy a reggelihez
szerezzen valamiféle pékárut, de a kérés nem talált megértésre. Végül Katikához
csöngettem be. Azzal kezdtem,hogy Boldog új évet kívántam, de előrukkoltam a
kéréssel is. István adott szeletelt kenyereket és néhány zsömlét.
Az egész valahogyan úgy nézett
ki, mint, amikor a kiskatona becsönget egy házhoz és azt mondja:
Tessék szíves lenni, adni egy
pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom, hol fogok aludni.
A reggelihez a mélyhűtőből vettem
elő egy sütni való kolbászt és két kisebb hurkát. Mindet megsütöttem és hozzá
pirítós kenyeret tálaltam. Áronnak csak
a kolbász ízlett, a hurka nem.
Reggeli után elindítottam egy
nagymosást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése