20220419 Kedd
Reggel hatkor arra ébredtem, hogy valamikor el kell kezdenem kiosztani a feladatokat, NEM. Norcit és Áront is igyekeztem önállósággra nevelni és mindig önállóságra nnevelni, úgy, hogy atyai parancsszavak helyett csak javaslatokat tettem. Most, az életemnek ebben a szakaszában igyekszem még inkább így tenni.
Az első utam a BudapestBankba vezetet.
Kértem egy új belépési jelszót az Internetbankba, Azt mondták, hogy mire hazaérek, már megérkezik SMS-ben.
A második állomás az ANZSU Optika volt. Mindkét szemüvegem (az olvasó és a távoli) elkészült.
A CBA-ba hiában hiába próbáltam venni disznótorost, szinte teljesen ki volt fosztva, amit sikerült vennem: tej, sör, unicum és kristálycukor. Hazaérve az első dolgom az volt, hogy Katikáéknak átvigyem a cukrot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése