Ballagás

Nagyon rosszul aludtam és már kora hajnalban felkeltem. Megpróbáltam némi példát mutatva rendet csinálni az íróasztalomon, majd én is felöltöztem ünneplőbe. 

Hallottam, amint Áron is felkel 8-kor és egy óra alatt mindent elpakolt az íróasztaláról. Ha nem is lett teljes rend a szobájában, de legalább elindult valami. 

A notebookomat bekapcsolva kiderült, hogy se az Internet szolgáltató, se a notebook nem hibás, leginkább a Chrome az, ami teljesen lebénítja a gépet, ezért mindent inkább az Internet Explorerrel nyitottam meg. Tízre össze tudtam annyira kapni magam, hogy mire kezdődött a ballagási ceremónia, arra éppen odaértem. 

Útközben még felhívtam a Nóra nagyit, hogy ő hol tart a készülődésben, de sajnos közölte, hogy nem érzi eléggé jól magát, hogy eljöjjön Áron ballagására. A ceremónia az Igazgató helyettes nő és az iskola Igazgató úr ünnepi beszédével kezdődött. Az Igazgató Úr nálam szerzett is egy rossz pontot, amikor azt mondta, hogy most „meginvitálja” a szülőket és a gyerekeket az „A” épület tornatermében az ünnepi rendezvényre. Ő persze nem tudhatja, hogy én ilyesmiben mennyire kötekedő vagyok és én ezt a helytelen szóösszetételt ugyanúgy nem tolerálom, mint a „kiexportál”-t és a”beimportál”-t és társait. 

A kicsit szemerkélő esőben mindannyian átmentünk az „A” épület tornatermébe, ahol a gyerekek nagyon kedves műsorral búcsúztatták a ballagó nyolcadikosokat. A műsor kis szépséghibája az volt, hogy a tornatermi hangosító rendszert szerintem még nem látta (illetve nem hallotta) akusztikus és így a műsornak csak a felét lehetett érteni. 

Engem itt is zavart, hogy az Igazgató Úr a búcsú beszédében „útra bocsájtotta” a nyolcadikosokat, de ezt a „j”- t megbocsátottam, mert úgy tudom, hogy ebben már a nyelvészek is időközben engedékenyebbek lettek. 

Már javában elmúlt dél, mire elindultunk hazafelé. Áronnak felajánlottam, hogy egy ünnepi ebéddel zárjuk a ballagását akár a ’N Pasta-ban, akár a Nefrit kínaiban, mind a kettő közel van. 

Áron a ’N Pasta-ra szavazott. Áron egy hamburgert választott az étlapról, hiába mondtam neki, hogy az csak a hülye amerikai turisták miatt szerepel itt a felhozatalban, itt az olasz tészták a legjobbak. 

Amikor kihozták a kajákat Áron fel volt háborodva azon, hogy az én rukkolás, sajtos rákocskákkal teli tésztám milyen finom, közben a neki kihozott méregdrága hamburgere szinte ehetetlen. 

Hazafele menet azon még volt egy kis vita, hogy jöjjön-e velem Dömsödre vagy sem. Mondtam Áronnak, ha nem jön velem, akkor a Wifi routert elviszem magammal. Dömsödön Internetezhet napi egy órát, de ha itt marad Budapesten, akkor nem. 

Ebben maradtunk és én Mannával kettesben el is indultam Dömsödre. 

Útközben a TESCO-ban csak néhány dolgot vásároltam, így azután elég hamar leértem. 

Manna azonnal birtokba vette a terepet. 

A bázison Tibor azzal a rossz újsággal fogadott, hogy a riasztó néha minden előzetes beavatkozás nélkül elkezd vijjogni és a hűtőszekrény is csak úgy hajlandó működni, ha a kábelhosszabbítóval egy másik dug aljból vezet oda áramot. 

Rögtön nekiálltam a hibakeresésnek és viszonylag rövid idő alatt sikerült megállapítanom, hogy bizony a három fázisból egy nem él. Felhívtam a Dömsödi ELMŰ-t és bejelentettem a hibát.  

Az ELMŰ már előzetesen figyelmeztetett arra, hogy ha a hiba a házon belül van, akkor ők nem végzik el a javítást, de felszámolnak 7500.- Forint kiszállási díjat.  Közben a riasztó is megszólalt néha, mert a fázis nélkül úgy érzékelte, mintha a betörő a behatolás előtt áramtalanította volna a házat. 

Nem sokkal később megjelentek az ELMŰ szakemberei, akik megállapították, hogy a légvezetékben történhetett a szakadás, mert a szomszéd telken lévő nagy diófa kidörzsölhette a légvezetéket. A hiányzó fázist ideiglenesen közösítették egy élő fázissal és közölték, hogy holnap 8 és 12 óra között egy szerelőkosaras daruval fognak megjelenni, hogy elvégezzék a végleges javítást. 

Tiborral szerény módon megvacsoráztunk, majd megnéztem a Lengyel – Török foci EB meccset és utána pihenés.