20201207 hétfő
Úgy látszik, a feje tetejére áll itt minden. Már majdnem dél van, mire felébredek. Nem baj, úgy kell tenni, mintha ez normális lenne és meg kell próbálni mindent visszatolni a saját vágányára.
Délre kettévágtam és reggelinek elnevezve megsütottem a kolbászt, de Áron azt mondta, hogy ő még nem éhes, így csak az én fél részemet ettem meg mustárral paradicsommal, kenyérrel.
Délelőtt a német tanításhoz rendeztem a vudeo anyagokat.
Ebédre még mindig tellett a sült csirkéből, de már alig van belőle.
Késő délután a tervet, illetve a szándékot átkapcsoltam tett fokozatba. Leültem az íróasztalhoz és a halmot elkezdtem szisztematikusan elpakolni. Ha lassan is, de valamelyest haladtam.
Este hat óra előtt Áron szinte az első szóra lement a CBA-ba és a kínaiba a vacsoráról gondoskodni. Mondhatom, hogy nagyon jó dolgokat vásárolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése