Ennyit Áron megbízhatóságáról és arról, hogy a péntek helyett szombaton,
illetve később, majd vasárnap korán reggel jön le.
Most már 1/4 1 van. Közben kétszer
itt volt Levente. Mi, Manna meg én még világosban szeretnénk elindulni haza.
Az se nagy tragédia, ha Áronnak nincs kedve lejönni, legfeljebb a
polcanyagokat hazaviszem a kocsi tetején és majd akkor hozom le, amikor a
Rokaly Mikiék itt lesznek kedden vagy csütörtökön.
Világosban abszolválni a hazafelé utat, csak félig sikerült. Még be kellett
adnom Juditnak az Emőke ruhaküldeményét és a Leventének karácsonyra szánt
DVD-jét.
Vagy a látásom romlik ilyen gyorsan, vagy csak egyre rosszabbul vezetek, de mindenképpen megvisel a sötétben való vezetés.
Mire hazaértünk Mannával,
teljesen besötétedett.
Áront megkértem, hogy segítsen felhordani a cuccokat. Neki szántam a csirke
leveses fazekat, amiből egy kis adagot megmelegített magának és a maradékot
lefedve kitette az erkélyre.
Emőke még nem volt itthon, ezért a neki szánt levest egy üvegben, a
kőrözöttet pedig a tetején alufóliával letakarva, rajta két szem mandarint az
ajtaja elé tettem.
Felmentem az Ilihez, ahol egy-két kupica mellett beszámoltam a Bristolban
töltött egy hétről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése