A reggeli után a piacon vettem egy csomag csirke far-hátat, Esztikénél
túrót, valamint a vegyes boltban leveszöldségeket.
Manna reggel összeverekedett egy a kertünkbe betolakodó macskával. Nagyon
leszúrtam, azóta behúzza fülét, farkát.
Emőke jelentése szerint Áron reggel nagyon kimerülten érkezett haza és
azonnal lefeküdt, hogy bepótolja az elmaradt éjszakai alvást.
Mi Mannával azt beszéltük meg, hogy ha már nélkülöznünk kell Áron
társaságát, akkor legalább főzünk egy igazi zöldséges csirkeaprólék levest.
Tettem is bele mindenfélét, még a mélyhűtőből is elővettem egy-egy adag szívet,
májat, zúzát.
Az ebéd finom lett. Mannának gyorsan gyűltek a főtt aprólékok az adomány
tányérjában, amit csak úgy kommentált röviden, hogy „Na végre”.
Levente többször is kereste Áront, de hiába.
Emőke riportja szerint Áron úgy mondta, hogy inkább holnap reggel
világosban jönne Dömsödre, de azt mondta Ő is fog még nekem e-mailt írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése