Korán felébredtem és kimentem a fazék megdermedt kocsonyáért. Semmi perc
alatt leszedtem a zsiradék kérget, visszamelegítettem és kiporcióztam- Egy
tányérkával rögtön kitettem a konyhaablak párkányára, hogy mire a reggelire
kerül a sor, meg is tudjam kóstolni.
Kicsit visszabújtam az ágyba és olvasgattam.
A reggelire csak későn, majdnem délben került sor. Áron almás pitét
reggelizett tejjel, én pedig felavattam az első tányér kocsonyát, kellően
megsózva, megborsozva, kicsi pirospaprikával is megszórva, rajta egy kanál
citromlével és hozzá fokhagymás pirítóssal. Nem írom le, hogy milyen volt, mert
még elfogultsággal és önfényezéssel vádolnának.
A délutánom azzal telt, hogy a notebook merevlemezén próbáltam helyet
felszabadítani és egy kicsit az állományok között rendet csinálni. Közben
kihordtam a kocsonyákat a kúp alá.
Áront a Levente délután háromkor elhívta focizni, ahonnan csak 5 óra után
jött haza.
A kádas fürdésről sikerült zuhanyozósra rábeszélnem.
Felajánlotta, hogy Ő
készíti el a vacsorát, amibe nekem alig kellett besegítenem. A vacsora natúr
sült csirkemell volt krumplipürével, hozzá kovászos uborka. Finom lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése