20211101 Hétfő
(Hű de sok 1-es van a dátumban)
Ma van a halottak napja. Ki kellene mennünk a temetőbe, hogy legalább egy szál virágot vigyünk a halottainknak.
8-kor ébredtem. Áron még javában alszik.
A reggelihez sok minden hiányzik (felvágott, pékárú). Tegnap azért nem tudtam venni, mert a CBA-ban is Vasárnap volt, ma meg November 1.
Szerencsémre Emőke hozott át ezt-azt és így elkészülhetett a reggeli.
Áronnak természetesen bevittem az ágyba, de mondta, hogy még csak 12 óra van, hagyjam még aludni.
Már Emőke is indulna, de még ő sem tudott Áronba lelket verni, így azután csak ketten indultunk el a temetőbe.
Ott vettem 4 szál krizantémot. Emőke nagyon ügyesen segített megkeresni az urnafalat, ahol Róza anyám, Nóra nagyi, Klári és a Lőcsei szülők hamvai vannak.
Mindenki kapott 1-1 szál virágot.
Onnan a Pátyi házhoz mentünk, ahol nagy Emő finom ebéddel (unicum, zöldség leves, tiramisu, kávé) fogadott.
1/2 5-re értünk haza. Én rögtön lepihentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése