20211103 szerda
Már az ébredéskor kialakult a két elhatározás, hogy lemegyek a Budapest Bankba elintézni a függőben lévő ügyeimet és dél körül elindulok Dömsödre.
A csomagolásnál figyeltem arra, hogy ne csak a levinni való élelmek, mint a csirkecomb, kenyér, hanem az ajtó elé kitett bió is bekerüljön a kis hátiba.
A Budapest Bankban intézett dolgok után csak fél sikert tudtam elkönyvelni.
A Kelenföldi végállomásnál egy túrós buktával és egy tejeskávéval pótoltam az elmaradt reggelit.
A Bikás parknál becsomagoltattam egy gyrost és a Népligeti Volánbusz végállomáson a 13.05-ös buszra tudtam felszállni.
A Dömsödi CBA-ban vettem tejet, sört,
unicumot, krumplit, hagymát, egy üveges lecsót, és belevaló kolbászt.
A hosszú sétaút közben a málháimmal éppen Gabikáékat sikerült lestoppolnom, akik egészen a kapuig hoztak.
3-kor már a bázison voltam.
A ház 13° C-ra hűlt le, de még a kipakolás előtt átállítottam a thermosztátot 23° C-ra.
Bekaptam egy korty Unicumot, megmelegítettem a gyros felét és az ebéd után lepihentem.
Este 9-kor hívott Emőke, hogy vitt át nekem ebédet, de én addigra már megszöktem.
Itt a házban tiszta erőből megy a fűtés, este 10-re már 18°C fölött van a hőmérséklet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése