20211128 Vasárnap
Ha már amúgyis felbredtem éjfélkor, bekapcsoltam a kocsonya alatt a platnit, hadd főjön még egy kicsit, annak csak jót tesz.
Amíg az alacsony lángon főtt, a másik lapon megsütöttem egy darabka kolbászt. Ezzel meg is lett volna az éjszakai bűnözés.
Az istállóban letakarítottam a szalagfűrész munkalapját, ide kerülnek majd a kocsonyák.
Frissen elmosogattam a tányérokat, de csak 6 mélytányért találtam. Két lapostányérban majd nem lesz leve csak husa.
Kivittem a nyolc tányért és jöhet bele a kocsonya.
Éjjel 1 óra múlt mire a nagyfazék kikerült az istállóba és telemertem a nyolc tányért.
1/2 2-kor villanyoltás és reggel 8-kor ébredtem.
Az első dolgom a reggeli, mert kiváncsi voltam, hogy az elmúlt hat óra alatt mi történt a kocsonyával.
Behoztam egy tányérral és kezdődött a tesztelés, a kóstolás. Ha annak a palackos citromlének az ízét leszámítom (amiből egy picit rálocsoltam, akkor a kocsonya finom lett.
Hiányzott róla egy kis pirospaprika, de mire a második tányér asztalra kerül, azt is beszerzem, A palackos citrolé helyett pedig valódi citromból fogok a kcsonyára csöpögtetni
Komótosan összepakoltam, a fűtést 23 fokról levettem 12 fokra, mindent gondosan bezártam és indultam Gazdagrétre.
Délután 3-kor landoltam. A buszról leszállva betértem a CBA-ba, ott találkoztam Áronnal. Vettem egy üveg unicumot, mert a hiányától már nagyon ki voltam száradva. Együtt jöttünk haza.
A szobájában még mindig nagy a kupi, de azt mondta, hogy holnap, amikor hazajön rendet tesz. Ráhagytam. Áronnak holnap lesz a 20.-ik születésnapja, most nem szeretném elrontani az ünnepi hangulatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése