Áron mégse jön le.

Először 7-kor ébredtem, de rábeszéltem magam egy kis továbbalvásra. 9-kor már ráeszméltem, hogy itt Dömsödön ma nekem munkanapom  van.

Ha Zoli bácsi is le tudta győzni a lustaságát és már egy fél órája nyírja a füvet, akkor nekem is fel kell kelnem. 

Zoli bácsi, amikor megkapta a fűnyírásért a díját, vesztemre úgy éreztem, hogy a szegélynyíró szétszedésében is kell segédkeznie. Ettől a benne lévő rugó úgy elrepült, hogy többé, se neki, se nekem nem sikerült megtalálni.

A piacon Esztikénél csak egy kis csomag pritaminos túrót vettem a lánynak, viszont a többieknél vettem egy csomag újhagymát, paprika, paradicsom és cukkini palántákat.

Az elveszett rugó helyett se a barkácsboltban, se a biciklis boltban nem találtam pótlást.

Hazaérve először megreggeliztem, majd azonnal elültettem a palántákat. Kicsit lassabban megy a munka és sok, hamar elfáradok. Az idén fityiszt fogunk mutatni a zöldségek áremelkedésének.

Feltettem a halászlét főni. Nagyon jó lenne, ha Áron letalálna Dömsödre.

Teljes vállszélességben elkezdtem az angol letöltéseket.

Három órakor még azt írta Áron a Viberen, hogy: „Nem kell kijönnöd értem a buszmegállóba.” De két órával később, már azt, hogy:  „Az a gond, hogy nagyon sokáig tartott rendet csinálnom ezért nem látom sok értelmét annak, hogy lemenjek. Inkább elkezdem tanulni a kémiát.”

Áron pontosan felmérte, hogy a Rend és a kémia két olyan ütőkártya, ami ellen alig tudok érvelni. Még egy kicsit próbálkoztam, hogy "Kémiát tudnál a buszon is tanulni, legalább nem tűnik az út olyan hosszúnak. Ha meggondolod magad, gyere. Várlak. Cs. A."

Hiába minden erölködésem, nem jön.

Elszomorodtam, mert már úgy beleéltem magam.