Már reggel 7 óra körül
felkeltem, hogy Tibcsinek még elindulása előtt tudjak készíteni reggelit.
A asztalon lett neki terítve kávé,
pirítóson kőrözött és mellé füstölt tarja, ujjhagyma. A kőrözöttből
becsomagoltam neki otthonra is.
Amikor Tibcsi elindult, kicsit próbáltam
összepakolni, hogy Adriék se ájuljanak el, amikor (várhatóan 11-re)
megérkeznek.
Közben beállított Zoli
bácsi a kaszával, hogy egy kicsit rendet tegyen a kertben. Úgy látszik, hogy
Matild pénteken leteremtette, hogy miért nem segít, amikor tulajdonképpen abban
a házban lakik, amelyik az általunk megvásárolt telken van.
Adri és Zsolti amint megjöttek, rögtön
elkezdtek főzőcskézni, és amit már otthon elkészítettek (malacsült, párolt
káposztával), azt is betették a sütőbe, hogy ropogós legyen.
Bogika, amióta utoljára
láttam, nagyot nőtt, már 12 éves.
Adri otthon sütött külön
nekem csokis süteményt.
A nagy ebéd után
elmentünk négyen egy Duna parti sétára.
Délután 5 óra fele
mindenki elkezdett pakolni, búcsúzkodás és mindenki indult haza.
½ 7kor érkeztem Gazdagrétre.
Nagyon megnyugodtam, amikor láttam, hogy Áron nem került a futball huligánok
karmai közé. Mannát és a szódát Áron segített felvinni.
Áron valamilyen sajtos,
paradicsomos pennét készített és azt Emőkével közösen sütötték meg. Nekem
ízlett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése