20210215 hétfő
Ébredéskor még felidéztem Földvári Gyurival együtt töltött megannyi emlékeimet a TAJV-nál (Teherautó Javító Vállalat), ahol mint kezdő mérnök 45 éve dolgoztam.
Igyekeztem időben összekészülődni, mert B. doktornő kérte, hogy lehetőleg délután 1 óra előtt jelenjek meg a felülvizsgálatra.
Amikor felültem a buszra. még úgy tűnt, högy időben odaérek, de később fel kellett hívjam, kicsit késni fogok.
A doktornő meg volt elégedve a lábam post trombotikus állapotával és felírta a recepteket. Kérte, hogy egy félév múlva jelenjek meg újra.
Onnan hazaérve a CBA-ban vettem krumplit, vöröshagymát, kolbászt, zacskós levest, tejet, sört, unicumot és hagymás kenyeret.
Otthon megcsodáltam az új hűtőt, amibe Áron egyelőre megtiltotta, hogy bármit is tegyek. Elkészítettem a paprikáskrumplit és egy adagot rögtön meg is ettem belőle.
Vacsorára Emőke lányom hozott át egy tál nagyon finom paradicsom levest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése