20210221 vasárnap
A tél, mintha már engedett volna a szigorúságából. Semmi mínusz, 8 fok van. Átmentem Bénihez a kocsonyához valóért, Takácséktól pedig kértem sárgarépát és zellert.
Feltettem a kocsonyát főni és egy bő óra múlva már az istállóban várta az öt tányér kocsonya, hogy megdermedjen.
Elindultam a Dobos ABC-be, főleg unicumért, de ha már ott voltam, vettem két citromot a kocsonyához, meg sört is.
Visszafele a Dabi gáton megkérdeztem a csomagolni készülődő horgászt, nincs-e eladó hala. Azt mondta van, 2 rugóért odaadja, amiket fogott (ezek többnyire kissebb busák voltak). Mondtam, hogy a felét (ez kb. 1 kg. hal) megvenném ezerért. Össze is csomagoltta, kifizettem és mentem haza.
A kocsonya állaga már megfelelő volt a tálalásra.
Unicum, só bors, pirospaprika, citromlé és hozzá fokhagymás pirítós "hervorragend" mondaná a német, de hál' Istennek van rá magyar jelző is első osztályú lett.
Este kivittem a halakat a kúp alá kívül-belül megpucolni, megmostam és a mélyhűtőben várnak a sorsukra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése