20210208 hétfő
Reggel 5-kor valószínűleg a tegnap késő esti halászlé miatt szomjúság ébresztett. (A hal úszni kivánt)
Ha már amúgyis felébredtem és lementem inni, megpróbáltam utánanézni, hogy mikorra ígérte a Telekom, hogy kijönnek installálni az új vezetékes internet szolgáltatást. Az eddigi Invitel szolgáltatás megszünése és a Telekom bekapcsolása között legkevesebb egy nap szünet lesz, de ez nem is árt, legalább zavartalanul tudom olvasni a Solohov:Feltört ugar-t.
Közben egyeztettem a Műszaki csoporttal és mára tervezik, hogy kijönnek 11 és 13 óra között installálni a rendszert.
9-kor reggeli (sült császárszalonna, néhány karika burgonya), tejeskávé).
A tervezett és ígért időben megjött az instalatőr. Amikor elmondtam neki, hogy én már elkezdtem szervezkedni, hogy egy Flip legyen feltelepítve, betelefonált a munkaelosztónak. hogy töröljék az eredeti munkalapot és csak utána kezdett érdeklődni, hogy Dömsödre lehet-e Flip-et egyáltalán telepíteni, amire kiderült, hogy nem, de a törlést már nem lehetett visszacsinálni, nekem kell újra elindítani a folyamatot (4-5 nap csúszás). Egy újabb hétre nincs Dömsödön Internet.
Mindent összecsomagoltam és rosszkedvűen elindultam Gazdagrétre. Éppen gyalogoltam a buszmegálló felé, amikor egy piros VW jött: Gondoltam lestoppolom, hogy hátha a buszmegállő irányában van dolga. Leintettem és mit tesz Isten. Z. Gábor és Klári ültek benne és éppen Gazdagrétre tartottak.
Nagy Emő mindig mondta: "Gabika, téged szeret a Jóisten". Egészen a házig hoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése