20190302 szombat
7-kor ébredtem, mert Manna addig erőszakoskodott míg ki
nem engedtem.
Kicsit én is belenéztem a hírekbe, majd ½ 8 körül kezdtem
keltegetni Áront, hogy induljunk el a piacra. 8 óráig próbálkoztam, de mivel
mondta, hogy fáradt, nehéz hete volt, feladtam és egyedül indultam el.
Esztike megelégelte, hogy ilyen nagy a kereslet 300.-ról
400.-forintra emelte a fűszeres túrója árát.
Bekaptam egy fokhagymás, tejfölös lángost (annak is felment
az ára 500.-forintról 780.-ra) és elindultam a fodrászatra.
Odafele kigyulladt a TPMS figyelmeztető LED-je. Gondoltam, hogy
azt majd a fodrászkodás után nézetem meg a Gumipont műhelyben.
A fűnyírás után oda
is mentem. Fújtak mind a négy gumiba és el is múlt a hibajelzés.
Hazaérve kijavítottam D. Kati homework-jét és elkezdtem
készíteni az ebédet.
Áront nem nagyon lehetett rávenni, hogy bármiben is
segítsen.
Végül négy órakor tálaltam. A káposztás zvekkedliben alig
lehetett megtalálni a káposztát, pedig volt benne jócskán. A csirkecombok viszont nagy sikert arattak.
A délutáni olasz tanulást kiegészítettem egy kis olasz rádió
hallgatással:
Semmit nem értettem belőle, csak néha egy-egy szót, de a
zene nagyon jó.
sempre folyton
sempreverde örökzöld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése