20190316 szombat
Természetesen piac.
Esztikénél egy doboz kapirgálós tojás és fűszerezett túró
Emőkének.
A kolbászosnál egy 1 kg-os füstölt csülök a tervezett
bableveshez. Természetesen kell még bele fehérrépa és sárgarépa.
A dabi
vegyesboltban 1 kg kenyér és egy nagy
doboz tejföl.
Most kivételesen nem felejtettem el magunkkal vinni a 8
kiürült szódásüveget sem.
Amint hazaértünk feltettem a füstölt csülköt és a babot főni,
a többi az ráér.
Reggelire felbontottam egy üveg ruszlit. Áronnak nem
tetszett az ötlet. Ő szívesen maradt volna a zsírban tocsogó tíz tojásos
rántottája mellett, de én meg azt szeretném, ha változatosan étkezne. Fel is
ajánlottam neki, hogy ha a felszolgált ruszli nem tetszik, dobja ki a WC-be és
készítsen magának amit akar.
Az egész napi
elfoglaltságom súlypontját a hűtószekrény kitakarítása jelentette.
Minden polc és minden rekesz teljes elmosásra került. Közben persze néhány
régóta tárolt étel is áldozatául esett a
nagytakarításnak.
Áron azt mondta, hogy ő azért nem tud segíteni, mert ő
pihenni jön le Dömsödre, nem dolgozni.
Ideje lett, hogy a megpuhult csülök és bab mellé
bekerüljenek a zöldségek (sárgarépa , a fehérrépa, a vöröshagyma, a fokhagyma és a fűszerek és néhány szem
krumpli).
Közben meghívtam a Pop/Pintér családot, hogy egy óra múlva
tálalunk, kóstolják meg a főztömet.
a leves legmunkásabb része, amikor már nem csak bele kell
dobálni a hozzávalókat, hanem el is kell készíteni, ez a csipetke, (liszt,
tojás, egy csipetnyi só és egy korty tej).
A zubogó levesbe beleszaggattam és szóltam Áronnak, hogy
tálalhat.
Egy evőkanálnyi tejföl került a tetejére, nagyon finom lett.
Mielőtt lepihentünk, még felkötöttem az autót az éjszakai
töltőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése