20190420 szombat
Reggel megkérdeztem Áront, hogy van-e kedve a piacra jönni
velem. A kérdés felesleges volt.
Esztikénél megvettem a Lánynak a fokhagymás túrót. A
kolbászosnál egy nagy füstölt csülköt és egy zacskó tarkababot.
Vettem még két
paradicsompalántát és egy kisdoboz félkész!! kőrözöttet. Azt én még fel szoktam
javítani lilahagymával, fokhagymával, köménymaggal, olvasztott margarinnal és kemény
tojással.
A vegyesboltban kerestem egy nagy rozsdamentes fazekat, de
végül rábeszéltek egy túl nagyra (12 l), azzal, hogy abba is lehet keveset
tenni.
Vettem még egy üveg vegyes virágmézet és egy kis üveg
locsoló kölnit.
Ahogy hazaértem rájöttem, hogy elfelejtettem venni
leveszöldséget.
Feltettem az fazékba a csülköt főni és visszamentem a piacra.
Bár a rádióban hallottam, hogy az aszályos év miatt drágulni fognak a
zöldségek, gyümölcsök, de azért kicsit meglepődtem, amikor a leveszöldségért
1050.- forintot kértek.
Bénihez is átmentem, hogy elpanaszoljam, hová tartanak az
árak, de ő csak konyakkal és sörrel tudott vigasztalni.
Később áthozott egy műanyag cserépben kikelt karalábé
magokat, aminek nagyon örültem, bár tudtam, hogy az előnevelőbe szétültetéssel
csak újabb munkám lesz.
Megerősödött bennem a tudat, hogy a konyhakertet fenn kell
tartani.
Megpucoltam a zöldségeket és beletettem a fövő csülök mellé,
majd kimentem a kertbe és elültettem, megkaróztam a két paradicsompalántát.
Közben Áron készített valami reggeli félét. (12 óra van!)
Átvittem Gabikához a fedőt, amit Gazdagrétről hoztam, mert
amit korábban hoztam neki, arról közölte, hogy az nem az övé volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése