Ma van a húsvéti locsolkodás napja.
Először elküldök néhány Húsvéti üdvözletet egy nyuszi
figurával, majd szépítkezés és elindulok locsoló körutamra.
Áront is hívtam, de
neki nem volt kedve velem jönni. Meghagytam neki, hogy ha Emőke lányom és András
megérkeznek, akkor valaki csörögjön rám.
Béniéknél kezdek, de vigyázok arra, hogy csak üdítőital
kerüljön a poharamba. Béni tudta, hogy még majd ki kell ugranom Judit húgomért a buszmegállóba.
Meglocsoltam Anikót és Mónika lányukat meg Glória unokát.
Anikó nagyon finom krémest sütött. Utána egy kávé.
A következő állomás Gulyásék voltak. Ott is meglocsoltam
Juditot és Anna lányát. Ott szerencsére nem is kínáltak szeszesitallal.
Onnan már G. Lacival együtt mentünk át T. Judithoz.
Mire befejeztem a locsolást már ideje volt hazamennem, mert
az autó és a karalábé előnevelő cserepek útban voltak ahhoz, hogy Emőkéék be
tudjanak állni.
Áront hiába kérem, hogy segítsen, ő nem tudott elszakadni a
számítógép mellől.
Amikor Emőkéék megérkeztek, Andrással rögtön nekiláttunk
volna a téli-nyári kerékcserékhez, de ez egyik autón sem járt sikerrel. A
Pafikának Emőke hagyta otthon a 20 kerékcsavarját, a zöld autón pedig meg se
mozdult a felni az agyon úgy rá volt rohadva.
Még annyit sikerült megtenni, hogy az IKEA ágyat feltettük a
csomagtartóra, de a lekötözéssel már problémák adódtak.
Amikor Judit telefonált, rögtön kimentem érte a
buszmegállóhoz.
Emőke megmelegítette a csülkös bablevest, ami Áron
kivételével majdnem mindenkinek ízlett. Áron leves utáló, Judit meg nem eszik
húst és a bab sem tesz jót neki.
Utána mindenki kapott egy krémest.
Én nagyon örültem, hogy ilyen sokan együtt lehettünk családi kőrben.
Négyen indultak haza a Pafikával, Manna meg én maradtunk. Mi Mannával majd holnap megyünk haza.
Este Manna még kérte, hogy engedjem ki, de valószínű, hogy
egy távolabbi csavargásra ment, mert később, amikor már én is lefekvésre
készülődtem, hiába hívogattam nem jött elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése