Reggeli után kinézve a
konyhaablakon, jó hír fogadott. Már a múl héten láttam, hogy ástak 12 gödröt,
de akkor még csak reménykedtem, hogy ezek mind új fáknak készülnek. El is
kezdték betelepíteni a gödrökbe a facsemetéket. Eddig a mi smaragdfánk egyedül
árválkodott a közepén. Nem is volt kedve olyan gyorsan nőni, mint a testvérének
Dömsödön. Az már majdnem 3 méter magas, míg ez csak 1 m. Na de majd most, hogy
látni fogja a 12 fát, talán ő is beindul. Nagyon jó érzés volt látni, hogy
tovább zöldül a környezetünk.
A brushup-on odaadtam Katinak a neki készített DVD lemezt és kértem, hogy írja meg, ha sikerült megnéznie.
A délutáni brushup
után otthon elkezdtem egy finom paprikás krumplit készíteni. Az aljára nem csak
hagymát, hanem egy kis főtt füstölt tarját is tettem, no meg a CBA-ban vásárolt lecsókolbászt és a csirke
szárnyakat is belefőztem.
A krumplival főtt
tovább. A kínai szuper krumplihámozót megint Áronnak kellett megtalálnia.
½ 9-re még nem
sikerült összetoboroznom a családomat, pedig a vacsora már készen gőzölgött az
asztalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése