Áron még lustálkodott,
amikor én már kimentem és a kocsi beálló térkövezetét elkezdtem a finom
homokkal fúgázni. Első hallásra egyszerű feladatnak gondolja az ember, mert
csak sepregetni kell rajta a finom homokot, de valójában nagyon fárasztó. Mire
elkészültem valamivel több, mint a felével, hát ugyan csak padlón voltam.
Áron készítette a
reggelit. Én csak annyit segítettem, hogy feldaraboltam a füstölt tarját és a
sonkát.
Áronnak kiadtam a
feladatot, hogy a térkövezés maradék 1/3-án végezze el ugyanazt a fúga
behomokozó söprést, ami még hátra van.
A déli napsütésben
felszereltem az autóra a Thule csomagtartót, mert terveztem, hogy holnap
megveszem a kocsi beálló faoszlopait.
A csomagtartó nagyon szép, de sajnos a menetszél néha fütyülőnek nézi.
Nem sokkal ebéd után
elkezdtem összepakolni és három óra körül elindultunk haza. Szigethalmon
megálltunk. Áron egy nagy hamburgert és egy sajtburgert rendelt én pedig egy sült kolbászt öntetes salátával.
Onnan már a Farkasréti
temető felé vettük az irányt. A Márton Áron téren vettük meg a virágokat, de mire
bementünk a temetőbe, már csak Áron tudta, hogy merre találjuk a halottainkat.
(Jamrich Mihály, Jamrich Mihályné, Jamrich Klára és Pacher Károlyné Róza).
Elosztottuk a virágokat és egy kicsit visszaemlékeztünk azokra az időkre,
amikor a halottaink még éltek. Jamrich Mihállyal mi már nem találkozhattunk és
csak a Nóra nagyi elmeséléseiből tudtuk, ki volt ő.
Hazajövet kipakoltunk
az autóból. Áron átvitte Emőkének, amiket neki hoztunk Dömsödről. Emőke a
lecsónak örült, de a haltöpörtyűből nem kért, mert nem szereti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése