Áront hiába kértem tegnap este többször, hogy adja meg a K&H-s
bankszámlaszámát, mert ma meg kell csináltatnom a gyámi fenntartásos számláját,
elfelejtette. My all warnings were on avail.
Reggeli után végül elmentem a bankba, ahol azt mondták, hogy a jövő héten
hétfőn menjünk be mind a ketten és akkor megcsinálják.
Elmentem egy kicsit tölteni a Leaf-et és utána elhoztam a varrodából a
megjavított farmert.
Mire Áron hazaért, szinte már indulhattunk is. Emőke nehezen vált meg a
Mannától, Áron pedig a számítógéptől, de végül sikerült mindenkit rábeszélnem a
válásra.
A TECO-ban a munkamegosztás ismét úgy történt, mint két hete. Áron ment
bevásárolni (csirkemell, sajt és egyebek), én pedig vihettem vissza az üres
palackokat. A mérleg szerint én kerestem 90.- forintot, míg Áron költött
3000.-et. Nem baj, ez így van jól.
Utána meglátogattuk a DEICHMANN-t, nehogy tönkremenjen és vettünk Áronnak
két pár cipőt.
Amíg Áron kivitte a vásárolt holmikat az autóba, vettem a KFC-nél egy kosár
csirke szárnyat chips-szel és majonézzel. A felét ott helyben elfogyasztottam,
a másik felét pedig kivittem Áronnak, megtoldva egy Pepsi Colával.
Onnan még el kellett mennünk a MédiaMárkt-ba egy speciális kábelért a külső
merevlemezhez és onnan már egyenesen mehettünk Dömsödre.
Már sötét volt, mire leértünk a bázisra. A lakótér belül lehűlt 12 ºC-ra,
de még közel sem süllyedt 7ºC alá, amikor is automatikusan bekapcsol a
fagytalanító fűtés. Azonnal ráállítottam a gázkazán, Áron pedig az inverteres
klímát és mire begyújtottam a cserépkályhába és a fenti Jancsi kályhába,
addigra már az egész házban 14ºC lett, sőt, mire ezeket a sorokat leírtam, már 15ºC
van.
Áront rögtön felment és bekapcsolta a számítógépet. Őt szokásom szerint
arra kértem, hogy először az iskolai dolgaival foglalkozzon, utána csináljon
100 pont duolingót és csak ezt követően legyen szabad foglalkozás a neten. Ő
pedig a saját szokását követve, azonnal skype-olni kezdett.
Most, hogy már három oldalról van megtámadva a ház hidege, a hőmérséklet
hamar el fogja érni a 21-22 ºC fokot.
Lefekve elkezdtem olvasni Romain Rolland: Jean Christofe c. könyvet és már
éjfél is elmúlt, amikor határozottabban kértem Áront, hogy kapcsolja ki a
számítógépet és feküdjön le, de ez még egy-két óráig nem következett be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése