20210709 péntek
Ébredés 6-kor. Megérkezett a beharangozott lehülés és a várható zivatarok miatt még az is lehet, hogy Levente esti fűnyírása is elmarad majd.
1/2 8-ra elkészül a hagymás, szalonnás tükörtojás és a tejeskávé.
A Bristolba szakadt családom három részletben érkezik. Ádám és Artúr már Magyarországon vannak. Norci és Janka vasárnap érkeznek. Velük rögtön szeretnék valahova beülni egy welcome-ra. Samó és Leó csak később jönnek.
A mostani információim birtokában az Apor Vilmos téri kínaiban heten leszünk, mint a gonoszok. Vasárnap délután 2 órára az asztal lefoglalva.
Közben egyeztettem a csomagküldő szolgálattal, hogy a csomagomat legkorábban csak július 13-án (kedden) kézbesítsék Dömsödre.
Kora délután kimentem a Dunára, hogy leússzam a félórás penzumom. Sehol nem találtam a parton létrát, ezért vissza kellet, hogy jöjjek érte. "A rest kétszer fárad." A víz nagyon finom volt. Janika 30 °C fokosnak mérte, de szerintem az csak 28 fokos volt.
A Dunáról bejövet, meg fűszereztem és megtűzdeltem fokhagymával a két nagy csirkecombot, majd odatettem a nagy serpenyőbe sülni.Sütöttem hozzá krumplit és tálaláskor volt mellette kovászos uborka is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése