2021.07.08. csütörtök
8-kor ébredtem. Először belenéztem a leveleimbe, belelapoztam a hírekbe, majd közzétettem a tegnapi kissé hosszúra sikeredett blogbejegyzésemet.
10-kor lementem reggelizni. (Egy kis sült kolbász, mellé egy-két kanál lecsó friss kenyérrel, utána tejeskávé.)
Judittal beszéltem telefonon. hogyha Levente ráér és szeretne pénzt keresni, akkor lenyírhatná nálunk a füvet. Koradélután Levente visszahívott, hogy holnap (pénteken) este 7-8 között átjön és megbeszéljük.
Emőkének elsőre nem sikerült az SCA befektetői belépése, mert Alex szerint az elküldött, kitöltött adatlapjához nem volt fényképes igazolványa becsatolva.
A mai hiradások szerint két hét múlva (július 22.-én) érhetők el az egyetemi felvételi eredmények. Addig csak drukkolhatok Áronnak.
Este megettem a maradék palacsintát, de csak porcukrozva, mert a reszelt diós baracklekvárt nem sikerült megtalálnom.
Nyolc óra után még hosszan beszéltem telefonon L. Andreával és hívtam, hogy mint évekkel ezelőtt tették, alkalmasint R. Julival látogassanak meg Dömsödön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése