20210711 Vasárnap
Már hatkor felébredtem, de az ágy még nem dobott ki.
Reggel 8-kor 24°C van, de az majd csak a Nefritben fog eldőlni, hogy bent vagy kint a teraszon terítenek meg nekünk.
Kicsit sikerült visszaaludnom, úgy látszik fülledt a levegő.
Áronnal 1/2 2-kor indultunk. Nagyon kényelmesen és időben érkeztünk, mivel a Gazdagréti téri buszvégállomásról egy hónapja indul egy 59-es villamost pótló autóbusz, ami az Apor Vilmos téren pont a Nefrit előtt tett le.
Bár a 7 főre foglalt asztalra csak hatan voltunk, a család kapott egy kellemes meghitt különtermet.
A színes étlapról mindenki külön és izlése szerint rendelt. Talán csak egy étel volt közös, az elején a csípős savanyű leves. A főfogás közben sokat dumáltunk és gyakran kortyolgattunk a jázmin teából, amit Norci mindig utántöltött.
Desszert gyanánt sült fagylaltot rendeltünk.
A nagy zabálás után Emőkének is csomagoltattunk, mert ő mindeközben Pátyott a kertészetben robotolt.
A búcsúzásnál Janka a lelkemre kötötte, hogy Emőkét csókolja .és Horányba jöjjön ki.
Hazaérve lepihentem és este 9-g aludtam. Áron közben átvitte Emőkének a neki hozott édes-savanyú csirkét, a többit betette a hűtőbe, amiből én még késő este dézsmáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése