Áron természetesen rendcsinálás nélkül és csak jóval
7 óra után indult el a suliba. A két szalámis, sajtos zsemle közül csak az
egyiket vitte magával, így a másikat megreggeliztem.
Felhívtam a Konkoly urat, hogy tudjunk haladni a
Nissan LEAF ügyében és kértem, hogy holnap 10 órakor fogadjon minket Száki
Sanyival.
Katika hozott át egy tányér brassói apró pecsenyét
krumplival.
Emőke lányom nagy örömömre beiratkozott egy angol
nyelvtanfolyamra. Közösen átnéztük az első órán ott készített jegyzeteit.
Szerintem jól fog haladni, mert úgy érzem, hogy jó a nyelvérzéke. A fontos,
hogy rendszeresen foglalkozzon az angol nyelvvel, hogy azt a tanuláson felül
több oldalról támadja meg (könyv, DVD, háttér hanganyag, stb.) Majd én is fogok
küldeni neki anyagokat.
Amikor Áron hazaért, kértem, hogy a nagy halogatás
után a szobájába tegyen végre rendet.
Lementem a háziorvosi rendelőbe. A doktornő megnézte
a zárójelentést és csak megerősíteni tudta a legszigorúbb diétát. Nem lehet az
étel csípős, fűszeres. A száraz húsokhoz sem ehetek savanyúságot. Nem ehetek
almát, narancsot, viszont ehetek főtt krumplit, köménymag levest, bőre nélküli
baromfit, ha nem zsírosan készül el. A március közepén elvégzett
nyombéltükrözés után jöjjek vissza és akkor majd megbeszéljük, hogy mikor lehet
a Fraxiparinról visszaállni a sincumar-ra.
A kis kínaiban vettem amerikai mézes csirkét, a
CBA-ban pedig két császárzsemlét, sajtot, és főtt füstölt tarját reggelre.
Most már 1/2 8 van és Áronnak még nem sikerült a
szobájában rendet csinálni. Hívtam vacsorázni, de arra is csak nagy nehezen
hagyta el a számítógépét. Végül külön vacsoráztunk, mert Áron azt mondta, hogy
ő még nem éhes. Minden esetre rátukmáltam a brassói felét, mert úgy ítéltem,
hogy az a diéta határon felül van.
Kértem, hogy az egyik császárzsemlét készítse el
magának tízóraira, míg a másikat hagyja meg nekem.
Tíz óra fele már felemeltem a hangom: Tessék,
azonnal kikapcsolni a számítógépet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése