Rehabilitáció

Teljesen kialudva magamat olyan későn ébredtem, hogy már Áronnak is csak hűlt helyét találtam.

Elkezdtem ennek a „soha vissza ne jöjjön” három hétnek a felvitelét a blogba.

Már éppen elkészültem a reggelivel, amikor Katika hozott finom tejfölös tarkabablevest és resztelt májat rizs körettel.

Befejeztem a bogjegyzetek felvitelét az online felületre. Remélem, hogy most már nem kapok „Mi lesz már?” reklamációkat.

Emőke elindult a kórházba, hogy átvegye a zárójelentést, a fraxiparin receptet, és ha tud beszélni a Szőnyi doktor úrral, akkor a követendő instrukciókat. Sajnos onnan írt egy SMS-t, hogy sokat kell várni a doktor úrra.

Áron háromkor megjött a suliból, de azonnal leült a notebookja elé. Szerintem most előbb, ha csak valami drasztikust nem teszek, nyolc órát a gép előtt fog tölteni, majd a legjobb esetben, bepakolja a holnapi órarend szerint a táskáját és ezzel a mai iskolai foglalkozás le van tudva.

Javasoltam, hogy menjünk le a Renault szervizbe, ott kivehetné a korcsolyáját az autóból, mert mint mondta, holnap az első két tesi órát a műjégpályán tartják. A javaslatot elvetette, mert szerinte, itthon is van még egy pár korcsolya.

Emőke meghozta a zárójelentést, a Fraxiparin recepteket. Elmondta a Szőnyi doktor úr szóbeli instrukcióit, sőt még a házi orvosnőhöz is bement, aki elolvasva a zárójelentéseket a legszigorúbb diétát és stresszmentes életmódot írt elő.

Magam, csak onnan tudom lemérni az egész napos pihenés ellenére a visszaépülésemet, hogy késő este nekifogtam a fürdőszobai tükrös szekrény állandóan leeső fogantyújának a javításába. A kikotyogósodott csavarágy kapott egy műgyantába ágyazott (gyufaszálakból és fogpiszkálókból bepréselt) fa implantátumot és hagytam, hogy az éjszaka során térhálósodjon.

Este még volt egy kis vita azon, hogy elmúlt e már 10 óra vagy még csak fél perc múlva lesz.