Nagyon mélyen és jól aludtam. Arra ébredtem hatkor,
hogy hozták a beadandó fraxiparint, majd takarítás és reggeli.
Gazdag reggeli:
két zsömle, darált sonka, sajt és kefir. Az étvágyam pedig - valószínűleg a
vasnak köszönhetően - kitűnő.
Reggeli után elkezdtem összeállítani egy leckét Andinak a That's témában. Amikor elküldtem, már 10 óra is elmúlt, kimentem sétálni a folyosóra.
Délelőtt bekötötték a vas infúziót, ami délre le is csöpögött.
1/2 1-re megjött az ebéd. Zöldség leves, krumplipüré, rajta valamilyen fasírt utánzat és egy sütemény ízű sülemény.
Jönnek - mennek itt sorban egymás után az
események.
Ebéd után egy séta, nehogy elhízzak.
Délután (hál'Istennek) elfogyott a harmadik baby étel is. Kértem hozzá két zsemlét, egy csipetnyi sót és bevágtam.
Közben Birkás Balázs barátom hívott és a betegségeket figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a Szentbékkállai látogatást március végére és kizárólag a mandulásra koncentráljuk.
Már ötkor meghozták a vacsorát, de szerencsére olyan jó az étvágyam, hogy egyáltalán nem jelentett problémát az utolsó morzsáig elpusztítani.
Azután egy
kicsit bealudtam és csak 1/2 8-kor ébredtem, amikor hozták az esti fraxiparint.
Az elalvás nehezen ment, mert a jobb alkarom a branül miatt teljesen begyulladt.
Az elalvás nehezen ment, mert a jobb alkarom a branül miatt teljesen begyulladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése