20200415 szerda
Lassan normalizálódik az élet. Már nem 8-ig, 9-ig tart a lustulás, hanem már 7-kor felébredek és kezdődik a nap.
Megvolt az egyórás séta a Dobos ABC-be és vissza. Az idő gyönyörű, ebből bizony nyár lesz.
Vettem két doboz tejet egy kiló krumplit, egy csípős paprikát és Unicumot.
Itthon kezdhettem reggelizni. Még mindig van a húsvétra főzött tarja sonkából.
Nagyon szerencsés voltam, mert az áramszünet csak azután lett, hogy a tejeskávét már megmelegítettem. "Kell egy kis Áramszünet", ahogyan Hofi Géza énekelte.
Először megnéztem a kismegszakítókat a villanyóra szekrényben és csak azután hívtam fel az ELMŰ-t. hogy ott mindent rendben találtam.
Nehezen jutottam el az Ügyfél-szolgálathoz, ahol megnyugtattak, hogy rajta vannak a problémán, de türelmet kérnek, mert a karbantartói létszám már csak fele a réginek.
Később valóban helyreállt az áramszolgáltatás. Minden a régi.
Pizsu felvette a kapcsolatot Emőkével és Áronnal, hogy el tudják hozni a Teclast T 30-hoz megérkezett billentyűzetet.
Pizsunak nagyon megnyerte Áron a tetszését, miközben nem számolt avval, hogy ebben az apjának mennyi melója van.
Elővettem a hűtőből a négy felső csirkecombot, bepaníroztam és abból három bepanírozva bekerült a hűtőládába, egyet pedig megsütöttem krumplival. Nagyon finom vacsora kerekedett ki belőle.
Közben feltettem főni a gyömbért, ahogyan azt a Bélától tanultam, de ez nem lett sikeres, mert nem vettem észre, hogy teljesen elfőtt belőle a víz.
1/2 11 van, elteszem magam holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése