A reggeli
lustálkodásba még belefért egy-két online sakkparti. A felkelés után már amúgy
is kemény pakolás következik, mert holnap reggel ½ 7-kor már csak arra lesz
időnk, hogy felkapjuk a cuccainkat és irány a Törökugrató utcai iskola
parkolója és oda is csak gyalog vagy maximum busszal tudunk menni, mert az autó a javítóban van.
Mire befejeztük
a reggelit már 11 óra lett.
Hogy némi erőt
gyűjtsek, (hogy húzzam az időt) kerestem egy oldalt a neten, ami egy kicsit
érthetőbben rendezi az olasz igeragozás szabályszerűségeit.
13:00 Én már
nagyjából mindent bepakoltam a nagy sporttáskába, Áron még el sem kezdte
bepakolni az ő részét.
Emőke ½ 5-kor
átjött és egy kicsit lekapcsolta Áront az Internetről, hogy kezdjen már el
holnapra csomagolni.
Áron este még lement a CBA-ba. Hozott tejet, szendvics
kenyeret, felvágottat, sajtot és meg is csinálta a szendvicseket. Emőke még
elment a MOM-ba és mire onnan hazajött én már lepihentem, de még hallottam,
amint Áronnal azon veszekszik, hogy most
már végleg hagyja abba az Internetezést és kezdje el a sporttáskájának a
bepakolását, amit az apja már három hete kér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése