A reggel nem jól kezdődött. Áronnak ma „0”-dik órája lett volna, ami az én
olvasatomban azt jelenti, hogy nem 7-kor, hanem egy órával korábban, 6-kor
kellene elindulnia. Ehhez képest Áron csak 7:10-kor indult el.
Nyolckor én is felkeltem és készülődtem a délelőtti temetésre. Reggeli után
felhívtam F. Marcit, hogy el tudnának-e értem jönni, de nem. R. Hetzer úrral
viszont megbeszéltem, hogy ha kimegyek Budaörsre, akkor az oda-vissza utat
vállalja.
Hangulatomhoz nem ideális a mai arány. Egy születés és két halál.
Drága Anyám Róza, ma lenne 102 éves, ha élne.
Nagyon sok ember részt vett János temetési szertartásán, a Teledata munkatársai, függetlenül attól, hogy már szétszóródtak, szinte egy emberként ott voltak, viszont hiányoltam,
hogy előző munkahelyéről, a Telekomtól, senki nem jött el.
Délután Áronnal meg kell jelennünk a Közjegyző előtt a Nóra nagyi hagyatéki
tárgyalásán.
Az egyáltalán nem volt baj, hogy Áron végre hall egy ilyen közjegyzői
szöveget, aminek szinte minden szavát érti, de egyetlen mondatát sem. Mindegy,
ezt az egy órát kibírtuk, túléltük, de semmivel nem lettünk okosabbak. Áron
örökölte Nóra nagyi sovány OTP bankszámláján lévő megtakarításait, aminek az
éves kamata 0.01 %., viszont az örökösödési illetéket, ami 457.- Forint lett
volna, kormányunk és az élén Orbán Viktor elengedte, de helyette 48.500.- Ft
Közjegyzői munkadíjat KP. kellett befizetnünk. Ügyes.
Áron kiválóan, felnőtt emberként viselkedett a közjegyzőnél.
Hazaérve még nem értette teljesen, hogy otthon miért nincs Internet, de azután
úgy láttam, hogy megoldotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése