Szerintem Áron időben indult el, de akkor én még aludtam.
Később nagyon összeszedetten kezdtem a naphoz és délig egyre több dolgot
sikerült elintéznem.
Szabolcs dél fele érkezett. Hozta a Maros utca kulcsait, amit akkor kért
el, amikor sikerült kizárniuk magukat a lakásból. Elvitt LED lámpákat, de csak
egy dobozzal, mert kerékpárral jött.
M. Marikával megbeszéltem, hogy ma este bekapcsolom a fűtést Dömsödön, hogy
holnap be tudjon menni, takarítani.
Elkezdtem lobbizni a Renault Baumgartnernél egy elektromos gyorstöltő
oszlop felállítása érdekében, hátha egyszer majd szükségem lesz rá, hogy a közelben legyen egy ilyen is.
Áron, amikor hazaért a suliból, azonnal elkezdett Internetezni. Tekintettel
arra, hogy megint hozott egy 1-est kémiából, kértem Emőkét, hogy most már
nagyon szigorúan vegye elő és az eszközeit zárolja.
Vacsora után neki nem volt hajlandó leadni a notebookját és a kütyüjét,
ezért fel kellett emelnem a hangom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése