egy nagyot estem

Tegnap annyira kifáradtam, hogy azt hittem, hogy ma már nem is lesz kedvem síelni. Nem így lett. A bőséges reggeli után még ezt-azt csomagoltunk és az új módi szerint, a többi cuccal együtt a sícipőket is kézben vittük, így utcai cipőben könnyebb volt a járás a találkozó helyig. Ott azután lecseréltem az utcai cipőt a sícipőre és az utcait betettük a Zoli Auchan-os zacskójába.

 A varázsszőnyeges felvonón ma már nem volt probléma, ha csak az nem, hogy végig fostam, hogy nem lesz-e probléma.

 

A tegnapi ívszerkesztés gyakorlása és finomítása is elég jól ment, viszont annyira kellett koncentrálnom, hogy tízkor kivételesen teljesen megfeledkeztem Jujuról.

 

Már másodszor vitettük magunkat fel egy háromüléses székes felvonóval, amikor a kiszálláskor ki akartam kerülni Emőkét és egy nagyot estem. Megütöttem ugyan a hátamat, de semmi egyéb bajom nem lett. Zoli (az edző) azt mondta, menjek le pihenni oda, ahol majd egykor lesz a találkozó. Annyira nem lett semmi bajom, hogy oda is síelve mentem le.

 

Közben megjött Áron, de őt már nem akartam ijesztgetni a történtekkel. Annak örültem, hogy ő felhőtlenül jól érzi magát. Ma reggel egyébként átkérte magát a „Középhaladó 1.”-ből a „Középhaladó 2.”-be, mert azt mondta, hogy ott már nem tudott semmit tanulni.

 

Viviennel visszasétáltunk a szálláshelyre, ahonnan csak egy óra múlva kell visszaindulnunk a találkahelyre.

 

A délutáni síelésnél már nyoma sem volt a délelőtti esésnek. Zoli, minden alkalommal, amikor elsíeltem előtte, nem mulasztotta el, hogy valamit ne kritizáljon a síelésemben. Már-már kezdtem azt hinni, hogy nem tudom kijavítani a bénaságaimat, amikor egyszer csak azt mondta: „Induljunk el, Gábor menjen legelöl és mindenki próbálja meg őt követni nyomvonalban és tempóban.”

 

A délutáni két óra síelés gyorsan eltelt.