Áron
ébresztőjére már hatkor felébredtem, de hét előtt öt percig hiába kértem Áront
többször is, nem volt kedve felkelni. „Ne izgulj apa, hét óra előtt el fogok
indulni.” Ha nem is hét előtt, de hét
után öt perccel sikerült elindulnia, igaz, hogy az almát itthon felejtette, de
legalább elindult.
A reggelihez,
ami egy debreceni és egy lágy tojás volt, Emőkétől hoztam tejet, hogy egy
tejeskávét készíthessek.
Már 10 óra is
elmúlt, amikor az autóból kirámoltam a rendetlenséget és az autót levittem a
Renault Baumgartnerhez, hogy leadjam javításra.
D. János
megmutatta a Clio nagyságú Renault Zoe-t, ami egy nagyon kulturált elektromos
autó, csak egy baja van, hogy kétszer annyiba kerül, mint egy normál autó.
Mentünk is vele egy kört és nagyon tetszett, de jelenleg nem fér bele a
budget-be.
Itthon Emőke
hozott át egy nyugger ebédet, amit hamarosan el is fogyasztottam.
Áron hazajött
és egy szóval nem említette, hogy problémák lennének az iskolában. Az
@Napló-ból kellett megtudnom, hogy kémiából megkapta az ötödik 1-est. jelenleg
három tantárgyból áll bukásra és hiába fogják még feleltetni, ha nem tanul,
csak lóg az Interneten, akkor ez a bukás csak erősödni fog.
Ha igaz az,
hogy minden betegségnek pszichés eredete van, akkor nekem előbb-utóbb ki fog
lukadni az amúgy is sérülékeny egészségem.
Ma még az
iskolatáskáját sem vitte be a szobájába, nehogy kísértésbe essen és belenézzen
valamelyik könyvbe is, csak bement a szobájába és felcsatlakozott az
Internetre.
Később Emőkétől
hozott át vacsorát magának. Én csak a tegnapi sült hússal tudtam kínálni, de
abból nem kért.
10 órakor még
be kellett mennem Áronhoz, hogy most már végképp kapcsolja ki a számítógépét.
Még a lányomnak
is át kellett szólnom, hogy most már oltsa el a villanyt és aludjon, hogy
holnap reggel kipihenten menjen vizsgázni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése