Hosszú az út Piancavallóig

Hiába állítottam be az ébresztőt reggel 6-ra, éjjel többször is felébredtem, mert attól szorongtam, hogy reggel elalszunk. Az utolsó fél órát már teljesen ébren töltöttem és csak a formaság kedvéért vártam meg, hogy csörögjön az óra. 

½ 7 után párperccel zártuk a lakást. Emőke már kint állt a folyosón, hogy elbúcsúzzunk, de legkésőbb este már úgyis fogunk találkozni Piancavallo-ban. Csak annyi €urót adtam neki, hogy nehogy a kutyák lepisiljék.  

A 8-as buszra alig kellett 5 percnél többet várni, így mi már ¾ 7-re ott voltunk a találkozóhelyen. Egy lány kivételével már mind a 27-en időben megérkeztünk, a hiányzó lányért pedig elmentünk. 

Attila bácsi vígasztalt minket, hogy az autóban azért van - 15॰C, mert már 2 fokot melegedett az autó beltere. Nem sokkal hét után a három Ford Transit kigördült a parkoló helyről és indultunk. Előttünk van kb. 700 km-es út. 

Áron rögtön elkérte a mobil telefonomat, hogy valamilyen filmet nézzen. Mielőtt odaadtam volna még bekapcsoltam a Dömsödi fűtést, hogy mire Marika behatol takarítani, már ne legyen olyan hideg. 

Amikor már elkezdett világosodni és a fűtés is kellemesen beindult az autóban, elővettem az „English Grammar in Use” című kiváló angol nyelvtankönyvet, hogy a „Should”-dal kapcsolatos fejezeteket egy kicsit átismételjem. 

Közben mind a ketten megettünk egy-egy szendvicset.

Jóval 100 km után parkoltunk le az első „kocsmánál” Marché Balatonlelle. Áron az autóban maradt, míg én megittam egy kávét. Itt találkoztam először T. Lacival, akivel, két évvel ezelőtt ugyanezzel a csapattal voltunk együtt Ausztriában síelni. Sajnos Levente fia nem tudott jönni, mert tegnap este belázasodott és Laci – joggal – nem vállalta a kockázatot, hogy elhozza Leventét.  

A Marché-tól tovább indulva az útviszonyok egy kissé eldurvultak. Havas az autópálya, valamit töröl az ablaktörlő és köd van. Áron kütyüzik, én pedig elővettem a notebook-ot, hogy megírjam az első négy óra történetét.  

Amikor már elegem lett az angolból, akkor elővettem az olaszt. Hiába ez egy hosszú út és még csak a felénél járunk, de úgy nézem, hogy már Szlovéniában. A kisbuszban már jó idő van. Már majdnem dél van. és erre felé már sűrűn havazik. Úgy látom, attól már nem kell félnünk, hogy nem lesz min síelnünk. 

Az út végül tízórányira sikeredett, de ezt még ki lehetett bírni. Mire megérkeztünk, teljesen megváltozott a véleményem. Egy szem hó sincs, illetve innen nézve egy nadrágszíj parcellán készítettek némi havat. 

Az első dolgunk az volt Áronnal, hogy felvettük a felszereléseinket. Vadi új karving léc, sícipő, síbot és bukósisak. Mind Rossignol. Emőkének is felvettem a lécét és a síbotját, mert az az adatlapról kiderült, hogy mekkora való neki. A sícipőt már nem tudtam felvenni, mert azt személyesen fel kell próbálnia. 

Zoli, Emőke, Ádám és Vivien egy jó órával érkeztek, mint mi. A welcome értekezletről egy kicsit lemaradtak, de a vacsoráról nem.

 

Az első este kaptunk egy-két pohár pezsgőt. A kaja svéd asztal szerű volt és finom. 

A szoba, amit kaptunk kellemes, persze nincs benne törülköző, amit pedig ígértek és fent a II. emeleti szobánkban már nincs Wifi térerő, amiről a Zoli bácsi még azt mondta, hogy kipróbálták és hasít az Internet. Azt is ígérték, hogy minden szobában van legalább egy olyan dugaszoló aljzat, amelyik a magyar szabvánnyal kompatibilis. Én hoztam magammal egy átalakítót, de azt nagylelkűen odaadtam Zoliéknak, így azután a recepción kellett kérnem egyet, amit csak 5 € kaució ellenében adtak. 

Áron javaslatára levittem a notebook-ot a Recepcióra és ott végül nagy nehezen fel tudtam kapaszkodni a netre. 

 

Befejeztem a mai blogot és Jujunak is elküldtem a levelem.

Este 9-re egy kicsit elfáradtunk, ezért, most kipróbáljuk a fürdőszobát és az ágyikót.