20190202 szombat
A szombati piacon Esztike pritaminos túrója, a zöldségesnél egy
nagy sárga- és egy kisebb fehérrépa került a kosaramba. A kolbászosnál vettem
egy kilós füstölt csülkot bableves és rőmertopfos csülök pékné módra
tervvel.
Már tegnap is kinéztem magunknak egy füstölt csülköt
aTESCO-ban, de ott nem tetszett és ráadásul több mint kétszerese volt a
kilónkénti ára, mint itt a kolbászosnál.
A római tálat már kora
reggel óta áztatom. A vegyesboltban vettem még egy kis tejfölt.
A szokásos piac után készítettem Áronnak egy min reggelit. Felvittem
a szobájába, hogy ott folytathassa a gyógyulást.
Én az istállóból kihoztam az egyik kocsonyát és azt
falatoztam reggelire.
A csülköt feltettem lassú tüzön főni. Feketebors (egész),
fokhagyma és vöröshagyma került mellé.
Emőke lányom telefonált, hogy körülbelül du.kettőre érkezik.
Úgy tervezem, hogy a két órakor érkező buszhoz kimegyek elé.
Itt lenne az ideje, hogy a kertben is elkezdjem a
tavaszi nagytakarítást Túl nagy a kert
és kevés a dolgos kéz.
Áronnak csak nem akar lemenni a láza. Nagyon aggódom miatta.
Közben a csülök teljesen puhára főtt. Megágyaztam neki a
római tálba. Megolvasztott vajon először bekerültek a zöldségek (batáta és
vöröshagyma, rá a csontjáról levált csülök, majd ismét batáta,vöröshagyma és a
tetejére két szelet császárhús ésígy került s sütőbe.
Emőke megérkezett. Már a buszmegállóban nagyon megörültem
neki, de elpanaszoltam, hogy Áron nem
gyógyul.
Felhívtam Zoli bácsit, hogy a lányommal átmennénk, ha nem
zavarjuk.
El is kezdtünk beszélgetni a telekről, de én jobbnak láttam,
ha otthagyom őket, mert én a kis házat látni sem kartam belülről.
Amíg ők
beszélgettek belefőztem a bablevesbe a csipetkét.
Utána megebédeltünk. Emőke Áronnak is vitt fel egy tányér
bablevest. Az ebéd mindenkinek nagyon ízlett és úgy jóllaktunk vele, hogy a
rőmertopfot már ki se nyitottuk.
Emőkét még elláttam haza viendő kajákkal, majd kivittem a
buszmegállóhoz és feltettem a 17:57-es buszra. Ezzel este 8 órakor fog
hazaérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése