Normafa

20190217 vasárnap

Szikrázó napsütés.

Mire befejezem a reggeli ceremóniát és megreggelizünk, már majdnem dél  van. Azt ajánlatom, hogy menjünk fel a Normafához egyet sétálni, de ez senkit nem izgat fel.

Egyedül indultam el.

Először nem találtam a kocsikulcsot és Áron is bizonytalan volt benne, hogy tegnap hova is tette.

Ekkor jöttem rá, hogy a szervezésben egy 22-es csapdája van, mert Dömsödön van ugyan egy tartalék kulcs mind a két Nissan LEAF-hez, de a Dömsödi házkulcsai is LEAF-ben vannak bezárva. Ezt át kell tervezni, mert ez így valóban egy csapda.

A Normafánál gyönyörű tavaszt igérő napsütés, rengeteg ember minden korból a cecsemőktől az idős korúakig.

Én nosztalgiáztam, mert negyven évvel ezelőtt az OSC-vel egy csapatban itt tanultam meg síelni és a Babai Éva és Norcikám is minden vasárnap jöttek velem a síedzésekre, ha volt hó, akkor sílécekkel, ha nem volt hó, akkor csak tornaszerkóban, esetleg melegítőben.

Mindössze három órát töltöttem a hegyen.

Hazajövet felajánlottam Emőkének és Áronnak, hogy elviszem őket ebédelni, de ők ezt inkább a jövő vasárnapra halogatták.

Maradt az itthon ebéd, de Áron erre sem ért rá. Magamnak megmelegítettem a halászlé utolsó maradékának a felét, még tettem bele egy kis csípőset is és egy pirítóssal megettem.