Nagyon korán ébredtem.
Először megírtam a sűrű tegnapi
nap történéseit, majd lementem, hogy nézzek valami reggelifélét.
Arra
gondoltam, hogy a legjobb az lenne, ha a hűtőben talált maradékokból
megmelegítem a csirke szárnyakat és azt eszem meg görög salátával. Ahhoz már
csak egy tejeskávét kellett készítenem.
Áronnak megírtam, hogy akkor
Mannával együtt várom őket hétfőn.
Még egy sor a 2,7 %-os
inflációról és a nyugdíj emelésről, csak mert csípi a szemem, hogy a narratíva arról szól, hogy "megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét".
Itt Dömsödön tavaly előtt 410.- forint volt
a tejfölös, sajtos, fokhagymás lángos, tavaly már 520.- az áremelés a 2,7 %-nak
a tízszerese 27 %. Az idén 780.-, ami a tavalyi árhoz képest 150 %, az
emelkedés 2,7 %-nak majdnem a 20-szorosa. A kormánynak miért kell ekkorát
hazudnia? A hivatalos előrejelzések szerint jövőre ennél nagyobb lesz az
infláció, ezért a kormány 2,8 %-ot tervez emelni a nyugdíjakon.
Angol anyagok letöltése.
Délben bepaníroztam néhány csirke
szárnyat és azt sütöttem meg az új sütő alkalmatosságban. Hozzá még mindig
görög saláta.
Béla segített elvégezni a Moon
Reader beállításait.
Estefelé nagy zuhé volt és a
levegő is meglehetősen lehűlt, de legalább nem kellett locsolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése